Hatodik fejezet

Sziasztok!

Egy kicsit elcsúszott velem az idő, és konkrétan a melő miatt azt se tudom, hogy ma milyen napot írunk, de mindegy is.
A lényeg, hogy meghoztam a folytatást, remélem nem tűntetek el időközben.
Hatalmas puszit küldök nektek!
Amber,



      Newton azt állította, hogy bármely két test, anyagi részecske, kölcsönösen vonzerőt fejt ki egymásra, amely erő nagysága pontszerű testek esetében egyenesen arányos a két test tömegével és fordítottan arányos a köztük lévő távolság négyzetével.

A definícióban pont szerű testek vannak, de ezek kifejthetők valóságos testekre is, mint például az enyém.

Ám egy másik definíció szerint nagy sebességek esetén figyelembe kell venni, hogy a testek tömege nem állandó és a sebesség növelésével a tömeg is nő!

Úgy, mint nálam a kórházban egy hete.

Egy kicseszett fizika képlettel el lehet magyarázni az egész eddigi életem! Szuper! Hivatalosan is egy élő fizikai tananyag lett belőlem.

Azóta, hogy magamhoz tértem, folyamatosak a kísérletek a véremmel, általánosan öt percenként méri meg a vér nyomásom hol Stark, hol Banner doki és mindeközben úgy tágul a fejem a sok információtól, mint maga az univerzum.

Megtudtam, hogy Fury nem is halt meg sosem, mert egy tetrodotoxin -B nevezetű szert adtak be neki, ami lassítja a szívverését, addig, amíg már nem képes azt mérni a műszer. Mikor mindenki halottá nyilvánította Maria kivitte a kórházból és ide a titkos bunkerbe hozta, ahol helyre hozták. Az már csak hab volt a tortán hogy én felrobbantottam a kórház egy részét, ezzel elterelve a figyelmet Furyról. Komolyabb sérülései ellenére, mint a lég mell, törött borda és csigolya sérülés, most él és virul.
Elmagyarázták, hogy pontosan mi is, ezen esetben kik is a Hydra és hogy nemrégiben, Natasa és Rogers igencsak összeakasztották a bajszukat a Hydra vezetőségével, pontosan magával Dr. Armin Zola épségben maradt biometrikus agyával, aki szó szerint rájuk robbantott egy volt katonai bázist.

Natasha elmagyarázta, hogy Bucky nem csak egy katonai bajtárs, hanem Rogers legjobb barátja volt. És, hogy a Hydra teljesen kimosta az agyát, de pontosan mivel is, azt nem tudják.
Amit viszont kérdeznem sem kellett, hogy Sam és Steve sokkal többet beszélgetnek mostanában kettesben, minden bizonnyal pont Buckyról.
Ó, igen, Sam! Feltűnt a színen egy új játékos, is, Buckyt kivéve. A neve Sam Wilson, veterán katona

És iszonyat jó fej srác. Valamint, ha jól kihallottam, van egy úgynevezettet repülő szárnya, amit még a katonaságnál fejlesztettek ki és amire rettenet kíváncsi vagyok.
Édes szent tehén! Ez mind egy hét leforgása alatt történt? Lehet jobb volt ebből kimaradni.

Engem mégis Bucky-Rogers kapcsolat zavar a legjobban.
Akárhányszor beleképzeltem magam az ő helyzetükbe, én csak egy dolgot tennék. Megmenteném mindenáron! Hiszen nem ezt akartam én is tenni a nagyapám esetében? Mindenáron megtudni, ki miatt halt meg? Rogers miért tenne másként?

Ebben a pillanatban is épp azt tárgyalják, hogyan jussanak be a központba, amit sikeresen átvett a Hydra és akadályozzák meg azoknak a gépeknek a felszállását, amik miatt elég nagy katyvaszba kerülhetünk. Ráadásul erről csak nekünk van tudomásunk az ott dolgozók, mind azt hiszik Rogers áll a Hydra élén.
És ez még csak a kisebbik baj.

Ugyanis, ha Fury igazat mond, akkor a technológia képes felfedezni az ellenséges alanyokat, és kiiktatni őket, szóval ugyanezt ellenünk tudja fordítani a Hydra is, akképpen, hogy mi vagyunk az ellenség!

- Szóval akkor valaki kimondja? - veszek nagy levegőt és állok fel a sokadik vér nyomás mérés közepette, miközben Banner csak némán hápog. - Vagy nekem kell ezt is?

- Micsodát? - kérdezi kíváncsian Stark, fel se nézve a hirtelenjében össze szerkezetet minilabor belsejéből.

- Hogy szükség van rám! - válaszolok, amivel elérem a kellő hatást. Végre felnéz rám, barna szemében furcsa izgatottság csillan. - Lássuk be! - nyújtom ki előre a kezeimet, mire a vállaim roppannak egy hatalmasat. - Egyik pontról a másik helyre tudok jutni tized másodpercek alatt, ergo gyors vagyok. És ha nagyon akarok, egy élő atom bombává is változhatok, ami nem szó szerint atom. - nézek hátra a dokira a mondat közepén, aki kicsit megdöbbent az atom szó hallatán - Konkrétan atomjaira bomlik minden körülöttem, ha átlépem azt a bizonyos vonalat, de ez lényegtelen. A lényeg az, hogy én vagyok a plusz egy!

- Szó sem lehet róla! - szólal meg a helyiségbe toppanva Rogers, akit szorosan követ Sam és Natasha Jókedvűen somolyog mindkettő még akkor is, mikor Rogers hátrafordult, hogy rájuk szóljon. - Ti ezt viccesnek találjátok? Nem történt már így is elég baj?
- Sajnálom! - emeli fel védekezően a kezét a lány, de a mosolya csak nem akar eltűnni, míg Sam csak látszólag komolyodik el, látom, hogyan rágja a száját belülről.

- Persze! - emelem fel a kezeim az égnek - hogyan is érhetnék fel egy ruszki bérgyilkoshoz, egy repülő négerhez és Amerika leghíresebb kapitányához!

- Ez csúnya volt! - néz rám gonosz szemekkel Sam, de ismeretlen csintalanság fénylik a szemeiben - Az öreg sosem felejt, tudod! - bök a fejével Rogersre én pedig egy pillanatig azt hittem, őt bántottam meg a "néger" címszóval. Natasha halkan felhorkant és rátapasztja a kezét a szájára. - Mondjuk elkélne egy plusz kéz.

- Akkor sem jöhetsz! - fonja össze mellkasa előtt kezeit határozottan Rogers, miközben próbál csúnyán nézni Samre, aki csak a vállát vonogatja.

- És hogyan akadályoz meg benne? - kérdezem hamiskás mosollyal a számon, majd a következő pillanatban elé villanok - El se tud kapni! - mire pislogna, már mögé ugrok és egy ügyes mozdulattal a hátára tapadok, miközben a kezeimet a torka köré fonom és szorítani kezdem. Régebben egy volt munkatársam tanított nekem néhány trükköt, amit ki tudok használni a képességemmel együtt véve. - Látja? Tudok én is valamit!

Szinte be sem fejeztem a mondatot, Rogers máris a kezemre fog és egy rántással átlendít magán, miközben a kezemet is kicsavarja. Nagyot nyekkenek a betonon és hátra feszített kézzel, hason fekve pislogok a döbbenettől, míg ő felettem térdelve a fülemhez hajol és a belesúg. - Nem elég!

Alig kell dacoskodnom ő ahogy elereszti a kezem egy villanásnyi idővel már méterekkel arrébb találom magam. Rogers kissé dühös, szikrákat szór a szeme, és látom, hogy meglepte a reakcióm, ahogyan engem is az övé. A csapat többi tagja némán figyeli az eseményeket, egyedül Stark, aki tátott szájjal, kezében egy kémcsővel bámul, hol engem néz, hol pedig a kapitányt.

Csapot-papot hagyva, felemelt fővel elindultam a folyosón és meg sem álltam, míg az úgynevezett szobámba nem értem. Csak ott eresztettem ki magamból a szuszt. Üres volt ugyan, de egy ágy és egy kis fiókos szekrényen kívül más nem is férhetett volna el. Nem számított, nem akartam otthonosra rendezni, és most kifejezetten jó, hogy egyedül lehessek. Könnyek kezdték el marni a szemem és dühös voltam, amiért saját magamat égettem le a többiek előtt. Ráadásul, ami a legrosszabb, hogy hagyom, hogy ez befolyásoljon.

Úgy viselkedek, mint egy dacos kislány, akit nem engedett el az apja egy buliba. És a legrosszabb, hogy úgy is érzem magam! Szoba fogság! Nesze neked!

Pontosan nem tudom mikor is mehettek el, de egy egész óra is eltelhetett, ahogy számoltam az időt magamban. Olyan hetven százalékkal csökkent az idegességi szintem, legalábbis, ezt mondaná Stark, ha itt lenne még. De ő is elment, bár neki másabb gondokkal kell szembenéznie, akit úgy hívnak, Pepper.

Banner volt, aki megmaradt és Fury. Bár furcsállottam, miért nem megy ő is, rá kellett jönnöm, hogy még sincs annyira jól, mint azt mutatja és a tény, hogy halottnak hiszik, még előnyére lehet.
Nem merek bemenni hozzá, csak az ajtóból nézem, ahogy háttal ülve nekem nézi a monitorokat. A teste görnyedt és a légzése is hallhatóan szakaszos, ujjai idegesen kopognak a fém asztalon.

- Szeretne valamit, miss Roth? - szólal fel váratlanul, majd lassan felém fordul a székével. A tekintete fáradt és bár megmaradt a régi markánssága, valami hiányzik belőle.

- Csak szerettem volna megkérdezni, hogy jól van e - lépek beljebb. - Mármint... ahhoz képest, hogy halott.

- Tudja ez eléggé komplex. Nem lehet rá igennel vagy nemmel válaszolni. - fordul vissza a monitor felé és meglátom én is, ahogy az összes tér figyelő kamera képe, ami a központ körül van és benne, mind látható. És némelyikükön felvillan egy kapitány. - Ha a terv sikeres, hamarosan kiderül, melyik válasz a helyénvalóbb.

- Hol van Natasha? - nézek szét a kijelzőn a lány után kutakodva, mire csak egy hatalmas vigyort kapok válaszul. - Mi az? - nézek vissza Furyra, aki csak nevetve rázza a fejét és nemes egyszerűséggel a kijelzőre mutat.

Egy tárgyaló termet látok, ahol öt kiöltözött ember, jó kedélyben társalogva, éppen készül az eléjük kínált pezsgő elfogyasztásához. Négy férfi és egy nő.

Egy nő, aki korához képest feltűnően könnyedén nyúl a pohárért.

- Azt a rohadt! - pislogok nagyot. - De mégis hogyan?

- Stark segítségével sikerült egy olyan maszkot előállítani, ami bárkinek az arcát le tudja utánozni. - magyarázza Fury könnyedén. - És most itt az idő, hogy kipróbáljuk.

- De ha ő Natasha...

- A konzul asszony békésen pihen az egyik tökéletesen elzárt szobánkban.

- És az a vezér? - bökök rá a monitorra a legjobban artikuláló emberre.

- Igen. - hervad le a mosolya Furynak, ahogy a monitoron valami felfordulás tűnik fel. Konkrétan csak annyi, hogy Rogers hangja megszólal az összes hangszóróból, és azt mondja, a Hydra beépült a központba. És ennek a vezetője nem más, mint Alexander Pierce, a S.H.I.E.L.D. egyik vezető tagja.

Az eddig nyugodt környezet, most felbolydult hangyabolyként viselkedik és megkezdődik az igazi küzdelem. A monitorokon tisztán látni, ahogy ide oda rohangálnak az épületben az emberek de útközben megállítja őket egy csapat fegyveres katona, némelyikük még lő is.

- Reményeink szerint, Hill ügynök vezetésével sikerül kiiktatni a három gép vezérlő paneljának egy-egy kártyáját és ezzel visszakapjuk az irányítást.

- Nem fog sikerülni! - lépek idegesen hátra tőle, mire ő követ a tekintetével. - csak a vesztükbe rohannak!

- Maradjon nyugton Roth! - áll fel kissé fenyegetően és látni, ahogy az oldalához kap szabad kezével. Csak most veszem észre, hogy a másik keze fel van kötve a vállához. - Nem akarom, hogy még nagyobb baja essen.

- Ez akkor is kudarc lesz, uram! - emelem fel a hangom idegesen.

- Mégis miért hiszi?

- Mert ott lesz Bucky is! - kiáltom rekedtes hanggal. - És Steve nem fogja bántani őt! - rázom a fejem, miközben az események megállás nélkül folynak a szemem láttára. - A kapuk nyitva, felszállnak a repülők! - mutatok a képernyőre, majd mikor Fury hátra fordul, azonnal futásnak eredek az ellenkező irányba.

Az első utam a laborba visz, ahol Banner meglepődve néz fel rám egy mikroszkóp kémlelőjéből.

- Kellene a telefonja. - nyújtom ki a kezem akaratosan.

- De miért?

- Csak adja ide! - lépek felé közelebb, de észben tartva, kivel is állok szembe. Banner egy ideig hezitál, de végül beadja a derekát és átnyújtja a telefonját. - Nagyon köszönöm!

- Ha kérdezik, sokan voltak és én gyenge voltam! - néz rám, majd mint aki semmit sem tud, visszafordul a kémcsövek felé én pedig tovább futok.

A telefonnal a kezemben, sikeresen feltörtem a kezdetleges védelmi rendszerét a bázisnak és megtaláltam az úgynevezett raktárt.

Ami elég kicsi volt egy raktárhoz, de eléggé nagy, hogy alaposan is válogassak.

öt perc elteltével, egyenruhába öltözve, kézi fegyverrel az oldalamon sietek ki a bunkerből és indulok útnak egy újszerű motor hátán. A gép nagy, és piszok erős, szó szerint kapaszkodnom kell, ahogy a gázt adom neki, de élvezem és ennél gyorsabban nem érhetek oda.

Ám a helikopter, ami a fejem fölött elszáguld még mindig gyorsabb és tudom jól, hogy Fury van benne. Feszített tempóban veszem a kanyarokat és haladok a központ felé, de ahogy egyre beljebb megyek, egyre több kocsi jön velem szembe. Menekülnek!

A gép szó szerint felmordul alattam, ahogy kétszázra gyorsulok és meg sem állok a S.H.I.E.L.D. központig. De tátott szájjal húzom meg a féket, amikor meglátom, hogy a három figyelő, amik baromi nagyok, már az égben és közöttük ott repked Sam, a szárnyaival, miközben egy vadász gép üldözi folyamatosan. Kissé rettentő látni, ahogy élesen manőverezik minden lövedék és bomba elől, de ügyes és remélem, amit teszek azzal őneki is segítek! Kicsit sem ügyelve a körülöttem rohangálókra, hagyom magára a motort és futok az épületig, az emberek tömegével szemben haladva rohanok az ajtóig, ami viszont központilag lett lezárva.

- Az istenit neki! - kiáltom el magam, mikorra már harmadjára sem sikerül kinyitni az ajtókat. - Gyerünk már! - próbálom meg újra, de a kijelző ugyanolyan vörösen villog, mint előző három alkalommal. - a francba! - csapok rá az üveg ajtóra a telefonnal  kezemben mire az hangosan széttörik. - Ne már! - nézem a roncs készüléket a kezemben és azon gondolkozok, hogyan mondjam el ezt majd Bannernek. - Na jó! - ejtem ki a telefon maradékát és veszek mély levegőt. - Csak nyugodtan! Gyerünk menni fog ez! - biztatom magam és az utolsó szónál lehunyom a szemem. - Próba szerencse!

A szívem rendszertelenül lassú lett és érzem, hogy szinte magával ránt az erő az ajtón én pedig mire kinyitom a szemem már benn találom magam, épségben, bár a kabátomnak lőttek, mert az félig az ajtó üvegében ragadt. Mondjuk még mindig jobb, mint ha én lettem volna.
- Ez az! - ugrok fel a levegőbe, de azonnal vissza is fogom magam és kézbe veszem a pisztolyt. - Csak nyugi.

Lassan, alaposan szétnézve haladok előre, minden kanyarban kétszer is benézve. De nagyon úgy tűnik, ezen a szinten senki sincs, mint ahogy a felettem lévők nagy részén se hallok zajokat.

A felsőbb szinteken van a vezérlő, ahonnan a repülőket irányítják, oda kell bejutnom valahogy.

És a lift tűnik a legésszerűbb megoldásnak.