Negyedik fejezet

Sziasztok!
Nos, hamarosan Lengyelországba teszem lábam, szóval arra gondoltam, mért is ne lehetne emiatt ezen a héten sűrűbben rész?
Hát ez lett az eredménye!
Az olvasáshoz jó szórakozást kívánok és ha minden jól megy, ma felkerül egy újabb rész :)
Sok sok puszi: Amber,



A múzeum hatalmas, tele emberekkel, szülőkkel és gyerekeikkel, és millió kis iskolással, akik javarészt azért jöttek, hogy az újonnan megnyílt Amerika kapitány, a nemzet hőse! szektort láthassák.
Minden honnan ő figyel vissza rám, hol egyenruhában, hol még a második világháborús katonai ruhában. Van róla jó pár újságcikk, és fénykép, amik most sokszoros nagyításban egy üveg vitrin mögött figyelnek. És vannak videók is, még a régi néma filmek, ahol őt mutatják, miközben épp eligazítást tart.
És nem különösebben, van róla egy fénykép, amikor még nem esett át a kísérleten.
Vékony, alig magasabb tőlem, és iszonyat sápadt. De a tekintetében ugyanaz a düh és akarat csillog, mint látni szoktam. A szérum csak kívülről változtatta meg, de legbelül ugyanaz a becsületes fiú maradt, aki volt. Vagyis remélem!
Az üveg vissza tükröződésében látom meg magam, ahogy napszemüvegben és egy hosszú, platinaszőke parókában állok, és kissé oldalra döntött fejjel nézem a fényképet.
Az emberek nem ismernek fel, ebben a szerelésben úgy festek, mint egy huszonéves nő, aki csak azért jött el a kiállításra, hogy valahova elköltse a pénzét.
De már megtanultam, hogy a legjobb álcázás, ha mutatok is, meg nem is.
A köröm cipőm, ami most van tíz centi magas is, halkan kopog a márványon, ahogy ellépek a fénykép elől és tovább haladok a tömeggel.
Egy régi, egyenruhás kiállítás előtt torpanok meg és nézek végig a bábukon.
Mind eredeti ruha, kopottak és viseltesek, pont ez a maguk szépsége. És bár köztük van a kapitány egyenruhája is azt is üzeni, hogy már csak egy valaki él a régi csapat közül. Az a valaki, aki ott áll mellettem, sima utcai öltözetben és Baseball sapkában, elfedve kilétét.
Egy fél pillanatra se rezzenek meg, mikor megérkezik, és látom, hogy a tekintetében az emlékek ott kavarognak mint valami vihar, ami még nem tudta magát kitombolni.
- Szerettem volna ott lenni és látni őket élőben is. - szólalok meg halkan, miközben nem nézek rá egy pillanatra sem. - Látni, ahogy együtt harcolnak a német elnyomás ellen.
- Nem lenne olyan jó, kisasszony, elhiheti. - válaszol udvariasan én pedig megengedem magamnak, hogy mosolyt csaljon a megszólítása.
- Rég szólítottak már így! - húzom ki magam és óvatosan elsétálok előtte, de csak azért, hogy a napszemüveget letolva a szemébe nézhessek és ő felismerjen. Hosszasan néz végig rajtam, amitől jobb híján elvörösödnék, most viszont csak halkan felkuncogok
- Irys? - suttogja, mire a mosoly a számon csak szélesebb lesz.
Egy padhoz sétálok, míg ő követ és alig feltűnően ül le mellém.
- Nem tudom, hogy van vele, de én nem bízok egy volt KGB ügynökben sem. Nagyapám nem sok jót mondott róluk. - teszem lazán keresztbe a lábaimat és dőlök hátra a padon, miközben lassan körzök a lábfejemmel. Rogers még mindig engem néz és látom rajta, hogy éppen feldolgozza a külsőmet. - Tudok Natasha kis magán akciójáról, de azt pontosan nem tudom, miért és mire kellett ez neki. Viszont ki akarom deríteni. Segít nekem?
- Akkor gondolom a megfigyelő hajókról sem tud. - fordul felém lassan én pedig leveszem a szemüveget, úgy nézek rá. - Gondoltam! - nevet fel cinikusan, majd visszafordul a kiállított ruhák felé. - Fury megalkotta a tökéletes gépet, az Őrszemet, amivel nem csak felismeri, de ki is tudja iktatni a veszélyes elemeket.
- Alig egy napja vagyok itt és máris olyan bajban vagyok, ahonnan nagyon szeretnék kikerülni. Nagyon nem tetszik ez nekem, kapitány. - rágcsálom idegesen a szám szélét.
- Elhiheti, nekem se. - fordul vissza hozzám. - És ha ennek köze van a tegnapi akciónak?
- Akkor az csak annyit jelent, hogy van egy téglánk! - sóhajtom elmerengve. - Tippel valakire?
- Millió meg egy tippem van, miss Roth. - néz rám acélozott tekintettel én pedig akaratlanul is felvonom a szemöldököm.
- Hogy én? - nyögök fel halkan. - Azt hiszi, akkor itt lennék?
- Oszd meg és uralkodj! - ránt a vállán, de még mindig kutakodón figyelve. - Láttam már sok jó álcát.
- Ezt sosem fogom levakarni magamról, tudom. - nyelek nagyot és fogom vissza a dühömet. - De azt gondolom, ha így áll hozzá, sosem szerez barátokat, Rogers!
- Nem is azért dolgozok itt!
- Akkor miért? - nézek rá határozottan, ő pedig meglepődik a kérdésemen. - Tudja, a legelső napon, megkérdezték tőlem, miért is akarok nekünk dolgozni. És tudja mit válaszoltam? Hogy nem tudom! És ennél rosszabb, hogy nincs az embernek igazi élet célja, talán nincs is. - a mondat végén kihúztam magam és felálltam, de előtte megtorpantam és mélyen a szemébe néztem. - Jól gondolja át, kiben bízhat, uram.
Sietve közelítettem meg a motorom és nem törődve a parókával, felvettem a sisakot és haza hajtottam, miközben az ideg szálaim elpattanni készültek. Úgy látom, ezt is egyedül kell megcsinálnom.
Talán túlzok, ha azt mondom, imádom magam, amiért értek a programozáshoz és mindenféle összegeket tudok utaltatni magamnak mások számlájáról, de ez van! És nekem szükségem van egy új telefonra, méghozzá egy eléggé modern típusra, amit egy kicsit átalakítva dekódolóként is használhatok, miközben lenyomozhatatlanná válok mindenki számára.
Ezzel a kis készülékkel a kezemben léptem ki délután a boltból és már kényelmesebb ruhába öltözve indultam a leparkolt motoromhoz, amikor egy fekete Chevy furgon elsuhant előttem, mögötte pedig vagy három rendőr autó, szirénázva követte azt.
Az agyam azonnal kapcsolt és rendszer gazdaként belépve a biosba, minden hozzáférést ismerve írtam be az utasítást a parancs sorba. " Rendőrség"
A keresés eredményes volt, de az adatok szerint egy bejelentés sem érkezett a rendőrséghez, hogy valakit üldözniük kéne.
- Hoppá! - vigyorgok magamban, majd eltett készülékkel a zsebemben pattanok fel a motorra és eredek az üldözés után.
A fekete kocsit hat sarokkal arrébb elkapták a rendőrök és körbekerítették, viszont ahelyett, hogy felszólították volna a jármű vezetőjét annak elhagyására, felemelt kezekkel, azonnal egy állványos faltörőt helyeztek el a kocsi mellé és már ütötték is azt.
Nagyot szólt az ütés, de a kocsi nem akarta megadni magát, csak megbillent. Újabb ütés következett és a kocsi ablakán pókháló szerű repedések keletkeztek.
A nézelődők a harmadik ütésnél hátrálni kezdtek és a negyedikre, mikor betört az ablak, de bentről lövések érkeztek ki a rendőrökre, akik azonnal szétszéledtek.
A kocsi néhány másodperccel később csikorgó gumikkal elhajtott és eltűnt egy kanyarban.
Azonnal utána eredtem a járdán és mikor megtaláltam, már majdnem fellélegeztem, de az utolsó pillanatban, ahogy felszabadultan sóhajtottam volna, észrevettem egy másik kocsit, vele szembe közeledni, amiből valaki kiszáll és félelem nélkül szembesétál a furgonnal.
Későn vettem észre a fegyvert a kezében és túl közel voltam a kocsihoz.
Az pedig úgy repült fel az égnek a robbanás erejétől, hogy engem is kisodort mögüle. Métereket csúsztam és egy villany pózna állított meg, most igencsak áldom az eget, hogy van rajtam sisak. Az ütközés nagy volt, de nem lett komolyabb bajom, csak a fejem zsibbad egy kicsit. Sűrűket pislogva tépem le magamról a sisakot és veszek nagy levegőket, hogy kitisztuljon a látásom.
Ekkor látom meg őt!
Arcát maszk takarja félig, szemei alig kivehetők a fekete festék és arcába hulló haja alól, de az, hogy a bal keze fém, azt tisztán látni. Mármint nem úgy mintha egy kesztyűt viselne, hanem az egész keze fémből van, amin pláne, hogy ott virít egy vörös csillag. Komcsik? Mégis mit akarnak a komcsik?
Lassan, de határozottan lép a fejére borult kocsihoz, de mikorra már lőne, a fegyver visszasiklik oldala mellé és ő rezzenéstelen arccal elsétál az égő roncs mellől.
Az adrenalin szintem az egekben, ahogy várnom kell, míg ez az alak elmegy, visszaül a kocsiba és elhajtanak. Ahogy eltűnnek a fordulóban, azonnal talpra állok és közelebbről is szem ügyre veszem a kocsit. A kormányon egy sas madár jelképe csillog a rákerült vértől, és a kocsi tetején, ami most alulra került friss lézer nyomok izzanak, alatta pedig egy akkora lyuk, amekkorán egy ember éppen csak átfér.
- Basszus! - nyelek nagyot, mikor összeteszem a képet és rájövök, ez a kocsi Fury kocsija volt!
Azonnal kutakodni kezdek a kocsi belsejében és megtalálom a darabokra hullt telefonját. Ha sietek vele, még menthető!
Szerencsétlen motort egy sikátorban hátrahagyva indulok útnak és keresek meg egy kávézót, ahol van internet kapcsolat is.
A program, amit a saját telefonomról küldtem rá az övére alig akar haladni, és mivel betört a kijelző is, pontosan nem látom, mi volt az utolsó adata Furynak a készüléken.
Aztán, mielőtt a készülék elfüstölt volna egy név villan be a kijelzőn: Hill
- Őt hívta utoljára! - kapok a fejemhez és halkítom le magam, majd reménykedve kicserélem a SIM kártyákat és bízom a legjobbakban.
A kártya sértetlen és az összes telefon szám megvan rajta, köztük Maria száma is, amit gondolkodás nélkül fel is hívok.
- Halló, Nick?
- Irys! - hadarom gyorsan. - Nick bajba került, valaki rátámadt, azonnal kell a segítség, hogy megtaláljam! Van a ruhájában nyom követő? Vagy bármiféle elektronikai cucc, amit beháromszögezhetek? Headset? Karkötő?
- Én nem tudom... Mi az, hogy megtámadták? Ki? Hogyan?
- Fogalmam sincs! Magas férfi, barna haj, fém bal kar, csak ennyit láttam!
A vonal túlsó oldala elnémul és még azt is hallottam, hogy lassan, remegve ereszti ki a bent tartott levegőt.
- Van, az öv csatjában egy nyom követő, de ha megsérült...
- Csak mondja meg az azonosítóját! - vágok a szavába és félre terelem mindkettőnk gondolatát.
Tudom jól, kicsi az esély, hogy megtaláljam, de ha van rá akár egy szikra is, én annak is neki esek.
Bele telik egy óra is, mire valami kis apró jelzés feltűnik a telefonomon, miszerint megtaláltam Furyt.
Az ő kártyájával a zsebemben, és a telefonommal kezemben, gyalog indulok útnak a keresésére, mert a mérés alapján, alig pár száz méterre van tőlem.
A jel folyton elveszik, és mikor újra megtalálom, már máshol van. Tehát mozog, ami jó, mert életben van! De milyen súlyosak lehetnek a sebesülései? Sok vér volt a kocsi kárpitján!
aztán a jelnek lőttek és a szívem szinte kiszakad a helyéről.
- Bakker, ne már! - ütögetem erélyesen a telefont de azzal nem segítek neki.
Kétségbe esetten visszaigyekszem a tett helyszínére, de akkorra már az összes környékbeli rendőr odaözönlött. Töröm az agyam és próbálkozok valami megoldást keresni, de a kétségbe esés miatt nem jut semmi az eszembe.
Aztán valahogyan beugrik a kocsiba vágott rés és nyomban tudom, hogy a csatorna rendszeren keresztül menekült el.
Egy fél pillanattal később, már én is lent botorkálok, merülő akkumulátorral a kezemben, keresve a jelet.

Már esteledik, mire a felszínre jutok és többszöri apró kis jelnyomot követve egy nyugodt környéken sétálva keresem ide oda járkálva a jelet.
- Kérlek! - suttogom a készüléknek, mikor befordulok egy újabb sarkon, mire a jel erősen felvillan de nem mozdul többet, csak egy helyben villog a kijelzőn. - Jaj, ne! - teszem zsebre a telefonom és futásnak indulok.
Néhány emeletes lakóházak sora bontakozik ki előttem a pislákoló utcai lámpák fényében, de mielőtt tovább léphetnék, egy veterán motor hangjára leszek figyelmes, majd váratlanul bekanyarodik a motoron maga Rogers. Tehát övé a motor, most már ezt is tudom.
Azonnal elfordulok tőle és visszafelé sétálok, mert már paróka nélkül vagyok és így könnyebben felismerhet. Próbálom össze tenni a képet, hogy miért is van itt ő, és miért vezetett ide Fury jele is, de csak ara tudtam gondolni, hogy itt lakik a kapitány és Fury első gondolata ő volt. Az, hogy valami nagyobb terv részei lenének, azt ki kell zárnom a fejemből. Egyenlőre!
Ahogy Rogers felsiet a lépcsőn és belép az épületbe én azzal a mozdulattal követtem és az utolsó pillanatban teszem az érintkező elé a kezem, meggátolva az ajtó csukódását.
Míg ő a lifttel ment fel, addig én a lépcsőn próbálkoztam és folyamatosan hallgattam, melyik emeleten tart a lift. A negyediken kattant a fék és a lift megállt. Sietősebbre fogva haladtam fel, de épp az utolsó pillanatban állítottam meg a mozdulatom, mert egy beszélgetés foszlánya jutott el hozzám.
- Ja, amúgy bekapcsolva hagyta a Hi-fit - egy fiatal női hang szólt, majd a cipőjének kopogása lassan elhaladt az ajtó előtt. Mikor végre minden elcsendesedett, kinéztem, majd óvatos léptekkel közelítettem meg a folyosó végén lévő ajtót.
- Kezeket fel! - bökte meg a vállam egy pisztoly csöve, ahogy hozzáértem a nyitott ajtóhoz és gátolt meg a további mozdulatban. - Ki vagy? És mit akarsz?
- Semmi extra, csak látogatóba jöttem - válaszoltam, és a következő pillanatban én voltam a támadóm háta mögött, aki gyors reflexei miatt azonnal felém fordult. Vállig érő szőke haja volt, mélyreható barna szemek és biztos kéz tartása, amivel a fegyvert fogta rám. - Ezt inkább ne! - vettem ki a kezéből a fegyvert egy mozdulattal, de a lány, mikor észbe kapott, azonnal hasba rúgott és eldobatta velem a pisztolyt. A rúgása fájt, kétrét görnyedtem, mire ő ezt a térdével jutalmazta. Hangosan csattantak össze fogaim, ahogy állom rúgott és a földre küldött, majd a fegyver markolatával a szemem alá ütött. Bánom már, hogy nem gyakoroltam többet a harc efféle módját, de mindig is azt éreztem, hogy ha már ide oda tudok ugrálni, nem lesz rá szükségem. Most viszont, sajgó fejjel is mantrázom magamnak, hogy ha mindennek vége, kérek néhány leckét Natashától!
Abban a pillanatban, ahogy a lány felrántott a földről és a falhoz lökött, három lövés hangja hagyta el a szobát és a lány eleresztett én pedig lefolytam a fal oldalán.
Alig láttam valamit, a bal szemem fel volt dagadva és a hasam is kellőképpen fájt, de annyi erőm még maradt, hogy felálljak és utána menjek.
A lakásba érve, megláttam, ahogy a szőke nő, Fury mellett térdel, még mindig fogva a fegyverét. A másik oldalon pedig Rogers guggol, aki elsőnek a lányra néz, majd rám és újra a lányra.
De nekem feltűnik valami csillogás a szomszédos ház tetején és azonnal odakapom a fejem, ahogyan Rogers is.
- Maradj! - parancsol rám, majd pajzsát szorítva kisuhan a szobából. A szőke lány furcsállóan néz fel rám és látom rajta, hogy tudja, ismerjük egymást a kapitánnyal.
- Te is? - Kérdem suttogva.
- Én is! - válaszolja halkan, majd fél kézzel a telefont szorítva, másik kezével Fury mellkasát nyomva beszél bele a készülékbe. Mentőket hív és rendőröket.