Második fejezet

Sziasztok!
Megjött a második fejezet is és iszonyat nagy örömmel tölt el, hogy már hárman feliratkoztak. Nagyon szépen köszönöm Csajok! :)
Remélem ezzel a résszel is örömet okozok nektek, és továbbra is fogható vagyok mindennemű építő kritikára, tanácsra.
Millió pusza: Amber,

A torkomban dobogott a szívem és minden lélegzetem szakaszosabb az előzőnél. Rettentően félek, hiszen hatalmas a tét! Ha lebukok, ha kiderül, hogy valójában nem állást keresek, a büntetésem akár börtön is lehet, bár nem igazán tudom, az efféle bűnözőket, mint én, hova szoktál elzárni. Egyre csak nézem az ügynök kék tekintetét és próbálom fenntartani az ártatlanság látszatát, miközben legbelül már hatszor elmormogtam a miatyánkot.

- Az eredményeim kiválóak voltak, mint pszichológiai felmérésen, mint a rendészeti szakon tett vizsgán. Nagyapám által sikeres vizsgát tettem lövészetből, és fegyvert tartási, valamint fegyver használati engedéllyel is rendelkezem. Ezen felül...

- Nem arra vagyok kíváncsi, miben jeleskedik, Miss Roth. - vág a szavamba a Hill ügynök és kissé közelebb hajol, elterelve a jól betanult szövegemtől. - Valójában, miért akar csatlakozni a szervezethez?

Visszanyelem a feltörni készülő dühömet és elgondolkozok a kérdésen. Miért is? Nagyapám miatt, igen!

- Nem igazán vagyok egy akta kukac. - rántom meg kissé a vállam, miközben szinte égeti a táskámat a telefonom és az épp futó kódfeltörő programom - Viszont jó megfigyelő vagyok, a nagyapám kitanított szinte mindenre. És szeretném ezt felhasználni, leginkább az ő tisztelete miatt.

A pulzus számom megint felgyorsul és a nő kezében lévő kis tábla gépen egy pillanatra felvillan valami.

- Ezzel akár a katonasághoz is mehetne. Egy ilyen harcedzett nőért kapva kapnának - Teszi hozzá még mindig jókedvűen miközben kényelmesen elhelyezkedik a székében - Viszont mi itt, az ügynökségnél másra vagyunk kíváncsiak, nem csak arra, milyen jól lő és ki volt a felmenője Miss Roth - a nevem kissé megnyomta, miközben a mosolya eltűnt az arcáról, bennem a frászt keltve ezzel.

- Erre nem tudok mit válaszolni, elnézést.- küszködöm ki magamból a választ és próbálom nem feltűnően letörölni a szoknyám szélébe az izzadt tenyerem.

- Szóval, - húzza ki magát a székben és veszi át az irányítást a beszélgetésben. - Valamiért azt érzem, magában nem bízhatok. És ezt nem csak a vizsgálati adatokból állíthatom, hanem, mert az elmúlt fél percben furcsa program került fel a hálózatunkra. - fordítja lassan elém a tábla gépét és meglátom az ismeretlen adatok közötti nagyon ismerős mappát, és annak különböző almappáit, amik sorra maguktól nyílnak meg, szétterjesztve a töredék vírusokat, mint egy méh raj. - Éppen pont akkor amikor maga ebbe a terembe lépett. Nem gondolja ezt kissé furcsának?

A homlokom izzadni kezd és olyan erővel szorítok rá a táskámra, hogy majd' elroppan benne a telefonom.

Már nyitnám a számat, de a készülék hevesen pittyegni kezd és ezzel együtt az én telefonom is jelez, hogy sikerült a vírus feltöltése, szabad az út számomra.

- Elnézést, a párom hív... ezt mindenképp fel kell vennem.- pattanok fel hirtelen a székből és választ se várva kilépek a szobából, miközben a telefont a fülemhez emelem és elkezdek a nagy semmivel beszélgetni. - Szia kicsim, most nem alkalmas... - Legnagyobb félelmem beigazolódott, ahogy a folyosó végén jobbra fordulva három fegyveres őrt pillantok meg kilépni a liftből, ezért inkább a másik irányba indulok el. De ezzel sem érek el sokat, mert a fordulóban újabb fegyveresek jönnek felém.

Teljesen leblokkolok, azt sem tudom hirtelen hova menjek, merre meneküljek. Az agyam nem képes feldolgozni a hirtelen pánikot pedig nem vagyok egy beszari. Most mégsem vagyok képes másra koncentrálni csak arra, hogy ha ezek elkapnak nagyobb bajban leszek, mint hittem.

A folyosó közepénél aztán belátom, hogy minden hiába, mert ahonnan jöttem, most már Hill ügynök is egy Berettát fogva rám, lép felém és tartóztat fel.

- Irys Roth! - mondja ki fennhangon nevem és vele együtt az összes katona rám emeli a fegyverét én pedig tele leszek apró kis vörös fényekkel. - Le van tartóztatva.

Már az elején észre kellett volna vennem. Ez a nő, aki most előttem áll, sokkal jobban illik egy titkos szervezethez, mint az, aki bájolgott mellettem, miközben felismertem a kapitányt. És valamiért elsiklottam afelett is, hogy se átkutatás, se motozás nem volt a bejáratnál, pedig ott volt hat biztonsági őr, akiknek ismeretlen voltam.

Tehát ez egy csapda volt. Valahogyan számítottak rám.

Mikor azt hinném, hogy ennél rosszabb már nem is lehetne, Hill háta mögött a folyosóra bekanyarodva feltűnik ő! A kém maga, Nick Fury!

Fekete kabátja mint egy páncél illik rá, ahogyan szemfedője is, teljesen elrettentve az újabb menekülési tervektől. Határozottan lép felém, és az út felénél mások is csatlakoznak hozzá.

A kapitány, immáron pajzsát szorítva siet felénk és mögötte egy vállig érő, vörös hajú ügynök, név szerint Natasha Romanoff. Mind a ketten zavartan néznek körbe, ahogyan a hat fegyveres teljesen elkerít tőlük és szinte már az arcomba dugják fegyver csövüket.

De Fury arca teljesen rezzenéstelen, mintha tudta volna előre az egészet. Hogyne tudta volna! Nyakam merném rá tenni, hogy az ő ötlete volt idecsalni.

- Szép napot, miss Roth! - köszön oda dörmögős hangjával. - Váratlan meglepetésként ért, mikor percekkel ez előtt észleltük, hogy valaki sikeresen feltörte a Stark vállalat által készített védelmi rendszerünket és bejutott a titkos adatbázisba. - Közel lép hozzám és folyamatosan tartja velem a szem kontaktust. - Esetleg vethetnék rá egy pillantást? - nyújtja felém kesztyűs kezét, tisztelettudón várakozva.

Mikor a telefon a kezében landolt, az egyik fegyveres a fejemhez emelte a kezem és én megadóan átkulcsoltam az ujjaimat, miközben hevesen dobogó szívvel, de rezzenéstelen arccal vártam, hogy Fury végig olvassa a kémkedésem eredményét. - bilincseljék meg, kérem. - kérte mikor végzett mire két katona, azonnal mellettem termett és villámgyors mozdulattal bilincseltek meg, egy igen nehéz fémből készült bilinccsel.

- Jól van már na! - ripakodok rá az egyikre, amikor túl szorosra húzza meg a jobb csuklómnál a bilincset, mire az eltávolodik tőlem és egyenesen a két szemem közé teszi puskájának csövét. A levegő bennreked és nem tudok mozdulni sem, úgy ledermedtem. Arcán félelem tükröződik és homloka összeráncolt úgy koncentrál minden mozzanatomra, miközben Fury háta mögött a két ügynök is előrébb lép kettőt.

Tehát tudják! Gondolom volt eligazítás, mielőtt ideérhettem volna.

- Erre semmi szükség Rumlow. - Csendül fel Fury nyugodt baritonja, miközben a telefonomat böngészi újra - Le a fegyverrel, katona. - ismétli meg kissé erélyesebb hangsúlyban, mire az előttem lévő hátrébb lép és leteszi a fegyvert maga mellé, miközben hatástalanítja. - Pihenj! - emeli fentebb a hangját, mire az összes katona eltávolodik tőlem és meghátrál, de még mindig idegesen markolva a fegyvert. - Sajnálom, hogy ekkora felfordulást okoztunk magának, Miss Roth, de tudja. Nem szívesen fogadjuk azokat, akik könnyű szerrel behatolnak a legszigorúbban őrzött adat bázisunkba.

- Ajánlanám magam, mint védelmi kiépítőt, de... - engedek el egy kis megjátszott mosolyt - Nem hiszem, hogy ezek után valaha is szóba állna velem. - nézek kérdőn a férfira, aki azonnal veszi a lapot. A háta mögött Romanoff halványan elmosolyodik a beszólásomon, de Rogers még mindig döbbenettel az arcán nézi az eseményeket. Hát igen, sajnos fele annyira se vagyok kis szerény, mint a liftben voltam.

- Elnézést, még be sem mutatkoztam. - nyújtja felém kezét  a férfi. Fekete bőr kesztyűje kissé megfeszül. - Nick Fury, a S.H.I.E.L.D. elnöke, bár ezt már biztosan tudja.

- Irys Roth - fogadom el a kezét mindenki legnagyobb döbbenetére és rázom meg kétszer, majd mint aki semmit sem tett, teszem vissza a "régi" helyére. Fury szemmel láthatóan jobb kedvben van eme lépésemtől és én is tudtam, hogy neki valami hasonló lenen a célja ezzel. Ráadásul, most már a vörös hajú is kifejezetten eltakarja a kezével a száját, de csak azért, mert Rogers olyan arcot vág, ami más helyzetben iszonyat vicces lenne - És nem értem, miért vagyok még itt? El akarnak zárni? Veszélyt jelentek számukra? Mert ha igen, elhiheti, senki útjába nem állok, amíg az sem áll az én utamba.

- Félre értés történt, miss Roth. - mosolyog kissé keserűen Fury rám a hallgatóság legnagyobb döbbenetére - Ez nem elfogás, inkább beszervezés.

Első pillanatban teljesen ledöbbenek, aztán az agyam végre megkapja az elegendő oxigén dús vért és hirtelen újra önmagam vagyok.

- Akkor erre - emelem fel mutató ujjamon csüngő szerkezetet a mellettem lévő halálra rémült katonának - Azt hiszem semmi szükség. - ejtem le a földre ő pedig szemmel követi és szabályosan megugrik, ahogy a fém találkozik a járó lappal. - Csak semmi pánik, nem azt használtam. Kiskoromban elestem és azóta ki tudom ugrasztani a kis ujjam. - mutatom meg a katonának a legkisebb ujjam és hajlítom el rendellenes módban - Látod?

- Kövessen, kérem. - lép el Fury a döbbent Rogers és Hill ügynök mellett és a még mindig kuncogó Romanoff előtt, én pedig követem őt, bár kicsit sűrűbben lépkedve, mint ő. Oké, sokkal sűrűben. A százhatvanat csak három centivel haladom meg, ő viszont van vagy száznyolcvan, százkilencven centi is, Így a léptei is sokkal nagyobbak, hiába vagyok magasabb most a cipőtől.

- Nos, mint arra rájött, mi, a veszély elhárítással és nem utolsó sorban hír szerzéssel foglalkozunk, ám, önt más okokból kerestük fel. - Fury kabátja ki-kileng, ahogy lépked és ez elvonja kissé a figyelmem. - Szeretném, hogyha megfontolná a csatlakozást a csapatunkhoz. Biztosra veszem, hogy hasznára válna az itt töltött idő.

- Miközben én az ön hasznukra válnék? - köhögök fel kissé kritikusan - Mert, ugye ez is benne van?

- Miss Roth! - torpan meg előttem Fury és néz velem farkas szemet. - Tudunk a nagyapja tragikus haláláról és tudjuk, hogy ezt ön alaposabban is ki akarja deríteni.

- És mégis honnan tudnak rólam? A nagyapám eltusolt minden aktát.

- Nem mindet - néz le rám komoran, folytatva lépését előre egy újabb, ismeretlen folyosón.

- Hát persze! S.H.I.E.L.D. - kapok észhez végre - Szóval, burkoltan. Én segítek maguknak és maguk is segítenek nekem? És mégis maguk miben tudnak nekem segíteni.

- Ó, nagyon is sok mindenben.- bólint aprót és folytatja a sétát. Hosszú folyosó rendszerhez értünk, aminek vagy száz különböző elágazása van, olyan, mintha egy hangyabolyban lennék. Az egész épület ultramodern, mindenhol könnyűfém szerkezetes tartó oszlopok és golyóálló ablakok. Washington közepén egy több emeletes épület felső szintjéről a kilátás szinte meseszerű, de számomra maga a pokol. - Több alkalommal is hasznunkra lenne és mivel tudunk a hátteréről, természetes lenne a titkosított adat. Ám, ez a titkosított anyag, míg véglegesen nincs eltüntetve, addig bármikor előkerülhet egy, az önhöz hasonló tolvaj keze által.- Megtorpanok a "titkosított adat" szavak hallatán.

- Szóval soha senki nem tudná meg, ki vagyok, és mit tudok? - érzem, hogy kissé könnyesek a szemeim az emlékektől.

- Ha csatlakozik, minden nyilvános adatot, megjelent cikket, mindben orvosi leletet véglegesen törlünk az adatbázisból. Olyan lesz, mintha meg sem született volna az az Irys Roth, aki miatt maga most itt van.

A kezem kissé remeg, ahogy felfogom az ajánlat igazi súlyát.

Ez lenne számomra az igazi élet legelső lépcsőfoka. Egy új, tiszta élet még tisztább háttérrel.

- Cserébe pedig annyit kér csak, hogy dolgozzak az ön keze alá. - teszem hozzá halkan, mire Fury bólint.

- Nem kérek azonnali döntést. Azt érzem, számára is és számunkra is visszautasíthatatlan ez az ajánlat, miss Roth és megfontolandó. De egyszeri! Két napon belül szeretnénk választ.

Hosszasan nézek végig Fury vonásain és meglátom azt a fajta izgalmat, amit egy kisgyerek szokott mutatni, mikor új játékot kap és már alig várja, hogy kicsomagolhassa.

- Hogyan érem el önt?

- Elkértem a telefonját, emlékszik? - nyújtja át nekem a készüléket és azonnal megismerem az idegen kezűséget a hátlapon. - A kártya új benne, ha bekapcsolja az egyetlen szám, amit hívni tud az én leszek. Ne is próbálkozzon mást hívni, mert arról is tudni fogunk.

- És ha nemet mondok?

- Remélem erre nem kerül sor. - mutat maga elé, ahol egy lift ajtaja nyílik ki éppen. - Két nap, miss Roth. - ismétli, mikor belépek a liftbe egy idegen, öltönyös férfi mellé. - Ne feledje, számítok önre.

A hazafelé vezető úton, ahogy a lakásomba érek és ruhástól lehuppanok a kanapéra, de még fél pillanattal a két órás alvás előtt is csak az ajánlaton jár az eszem.

Az a sok rémes tett, a piti kis tolvajkodásaim, valamint az összes kórházi vizsgálat el lenne felejtve.

Minden! Tiszta lappal nyitnék húszon évesen. Ráadásul a fizum se lenne kevés, bár ez részlet kérdés. Már csak azt kellene kiderítenem, hogy megéri e ez nekem.

- Szóval S.H.I.E.L.D. - dörzsölöm meg a vállam, amit elfeküdhettem, mikor végre rá tudtam venni magam, hogy valamit kezdjek is a gondolataimmal. - Engem akarnak! De miért?

Az agyam gyorsabb volt egy TZSV- nél is, millió és egy variáció pergett le szemem előtt én pedig felbuzdulva eme gyorsaságon, használtam a képességem.

Ami lényegében annyi, hogy egyik pontról a másikra "ugrok", miközben egy tized másodperc sem telik el. A trükk abban rejlik, hogy csak olyan helyre tudok menni, amit már láttam vagy épp látok. De a szobámat milliószor láttam, így mire lecsuknám a szemem már ott is vagyok az ágyam előtt.

- Gyere ide anyához! - nyúlok le a laptopért és rendes, emberi lépésekben teszem meg vissza azt a tizenhat lépcsőfokot, ami az emeletről a nappaliba vezet. Igen, újabb bökkenő! A tárgyak nem tudnak lépést tartani velem. Az emberekről nem is beszélve.

Keserű lesz a szám íze, ahogy eszembe jut, mi miatt is fontolom meg Fury ajánlatát.

Miközben bekapcsolom a laptopot és várom, hogy betöltsön a rendszer, lepörög előttem az a kis film, amit majdnem minden este álmodok.

A lány, Annabelle, az osztály társam volt és nagyon jó barátom. Talán a legjobb és az egyetlen.

Akkor még ott laktunk nagyapámmal New Yorkban. Néhány hónapja, hogy megnyílt az ég felettem és mindenféle szörnyek jöttek át egy dimenziónális kapun, vagy féreglyukon, nem is tudom, erre mit használnak.

A nagyapám még a CIA -nál volt, amikor megtörtént a baleset, de áldom az eget, hogy akkor nem tudott értem jönni a munkába.

Az iroda ház, ahol dolgoztam, mintha felrobbant volna.

És Anna, nem jutott ki onnan, hiába fogtam. Kétséges volt, mert ha nem tudok koncentrálni, én is okozhatom a halálát, mégsem akartam elereszteni.

Az utolsó pillanatban rántotta ki a kezeit az enyéimből és én nélküle ugrottam ki az útra, miközben láttam, ahogy egy hatalmas szörny belecsapódik abba az emeletbe, ahol Anna volt.

- Szóval - nyeltem vissza a könnyeimet és gépeltem be a keresőbe a nevet. - Nick Fury.

Az enter lenyomása alatt azt vártam, majd ezer és egy hírt kell végig lapozzak, ám, legnagyobb meglepetésemre, a keresés eredménytelen volt, mindhiába a kis programomnak, ami bárhonnan, bárkiről információt szerez nekem. - Oké, akkor legyen Hill. - töröltem ki a nevet és javítottam át, majd enter. A dátum szerint Hill és egy Coulson nevű alak tavaly halt meg a csatában.

- Na ne már! - forgattam a szemem, majd kis gondolkozás után begépeltem a saját nevem.

Szinte megtelt a lap a cikkel, amikor az iskolában történt baleset után nyomoztak - Jaj, Debh! - fintorodtam el az emléktől, ugyanis, az a kis tréfa eléggé balul sült el. Ahelyett, hogy levettem volna Debh gyűrűjét, amit annyira féltett, az ujja is vele tartott. Undorító egy látvány volt, ahogy egy szabályosan letépett gyűrűsujj a tenyeremben hevert.

És persze az utána következő orvosi akták róla és arról, hogy miként is történhetett ez meg.

A jelentés szerint Debh csont ritkulásban szenvedett, de ez akkor sem ok arra, hogy egy mozdulattal letépjem az ujját.

És utána kiadták anya és apa "balesetét is", amit még mindig nem tudok felfogni.

Tíz éves voltam, és ekkor kerültem oda nagyapámhoz.

Anya, amikor rájött, hogy azok a furgonok nem jó szándékból követnek minket, arra kért, csukjam be a szemem és gondoljak nagymamámra és a szobámra, ahol náluk szoktam játszani. Elsőnek nem akartam, de ő biztatott, hogy nem lesz semmi baj, mert őket nem fogják bántani. De nem így lett.

A kocsi felborult és lángra kapott, az ajtó zárjai beszorultak és ők bennégtek.

Legalábbis a jelentésben ez szerepel.

De tudom, hogy mások, olyanok, mint én, állnak a háttérben és megfogadtam, mint a szüleim, mint a nagyapám sírjánál, hogy megtalálom és megölöm őket, kerüljön bármibe is.

Mérgesen csaptam össze a laptopot és toltam félre az üveg dohányzó asztalon, majd fáradtan dőltem el a kanapén és néztem fel a plafonra.

Miért én? Miért velem történt ez a sok szörnyűség? És miért pont ezért akar a S.H.I.E.L.D.? Mert vagyok olyan elcseszett, hogy képes legyek bármire, amit ő akar? Vagy mert tényleg akar? Nem tudom, de mihamarabb szeretném ezt kideríteni. De nem ma! Ma már csak zuhanyzok, hajat mosok és alszom tovább.

Másnap reggel hatkor keltett az ébresztő, szokásomhoz híven. Az esti nyugtató tea miatt kissé bágyadtabbnak érzem magam, de még mindig fel tudom venni a csukámat és a melegítő együttest is, amiben reggelente futok.

Ennek a szemét képességnek egy előnye van, amit ki tudok használni. A gyorsaság. És én mindig gyorsabban és gyorsabban akarok egyik pontról a másikra érni. Azt szoktam játszani, hogy mikor futok, egy két lépéssel előrébb ugrok, ezzel fejlesztve az apróbb, kifinomultabb mozgásokat.

Ma sem megy másként, és bár csípős a levegő, jól esik megfáradt testemnek a mozgás.

Kora hajnalban, amikor még csak ébred a város, minden olyan nyugodt, olyan szép. Legalább ennyi szépség jutott nekem a világból.

Mikor végzek, lezuhanyzok és átöltözve veszem a kezembe a telefont.

- Mi legyen veled? - nézem a képernyőt, ahonnan nagyapám deres hajjal mosolyog vissza. Az egyedüli közös kép, amit telefonnal készített és megengedte, hogy meg is maradjon. - Te mit tennél? - kérdezem, de már tudom is a választ - Mennél, igaz? - mosolyt és könnyeket csal az arcomba az a sok közös pillanat, de nem késlekedhetek tovább, rákeresek az ismerős névre és hosszas merengés után megnyomom a hívó gombot.

- Halló! - szólalok meg idegesen.

- Öröm hallani a hangját, miss Roth! - szól bele sokatmondóan a telefonba Fury. - Fél óra múlva várom az irodámban. - tette hozzá és azzal bontotta is a kapcsolatot. Én pedig szinte fel sem fogtam, mit is tettem.

Nagyapámnak titkos szenvedélye, ha nem épp a cégnél volt, hogy régi, motorokat bütykölt meg. Az egyik egy nyolcvannyolcas Honda volt, amin még a festés is eredeti. Iszonyat jól ment és bár néhány alkatrész, valamint a tömítés már új benne, azért egy régiség kereskedő több ezer dolcsit is fizetne érte. De nincs az a pénz, hogy Bettytől, ahogy nagyapám elnevezte, megváljak.

Régi sport motor, tudom, de megszégyenítően gyors a korához képest és kitűnő állapotban van, én pedig odáig vagyok érte. Ahogy lehúzom róla a takaró fóliát, lassan simítok végig vörös és fekete festésén.

- Szia szépségem! - tolom be a kulcsot az indítóba és egy pillanatig várok a mozdulattal. Ez a motor utoljára nagyapa kezei alatt ment, még szinte érzem az arc szeszének illatát a bőr ülőn. - Bárcsak itt lennél velem. - suttogom és visszanyelem, ma már harmadjára, a könnyeimet. Azt hiszem, ez egy ilyen nap lesz!

A motor pöccre indul, duruzsolása felemelő és megnövekszik az adrenalin szintem tőle.

De az igazi az a pillanat, amikor kigördülök a garázsból és ráhajtok a fő útra.

Könnyedén megy át a kocsik között én pedig bánom, hogy bukó sisakot kell használjak. Érezni akarom, ahogy belekap a szél hosszú hajamba és összegubancolja, mint régen, gyerekként, nagyapa háta mögött utazva. Ahogy felcsukom a plexit, az arcomat végig szántja a menet szél és bizseregni kezd a bőröm tőle. Bár nem az igazi hatvannal utazni, így is felemelő a tempó, és mire észbe kapok, már a megadott címen vagyok, ahol a szó szoros értelmében nyüzsögnek az emberek.

- Mégis ezt - nézek fel a torony házra, aminek a teteje ma nem látszik ki a szmog felhőtől. -  nem kéne kissé eltitkolni?

Az épület elé parkolok, jó pár öltönyös férfi és nő döbbenetére, elfoglalva egy egész kocsinyi helyet. Az én motoromon kívül most viszont egy még régebbi, egy igazi Old Timer veterán motor is csatlakozik, ami kissé kopottas, de megvan a maga szépsége. Óvatosan érek a kormányhoz és simítom végig rajta az ujjam. - Szép darab vagy!

Mit ne mondjak, ez a fekete bőr motoros szerelés, ezzel a magas szárú bakanccsal, amit motorozáshoz szoktam felvenni, nem épp diszkrét, de ha már lúd, legyen kövér.

A bukósisakkal a kezemben sietek fel a lépcsőn, miközben az emberek végig mérnek, némelyiküknél még azt is hallom, ahogy egy " Jézus" fintorgás elhagyja a száját, de csak jót nevetek ezen.

A recepciónál, azonban a biztonsági őrök a kelleténél nagyobb figyelemmel követnek, míg odaérek a pulthoz.

- Helló! Nem tudom, szóltak e, de megjöttem. Irys Roth. - teszem le hangosan koppanva a sisakot a márvány pultra és könyökölök rá a pultra kényelmesen körbe nézve. Hatalmas előtér szerteágazó folyosókkal és vagy négy lifttel, valamint összesen tizenhat kamerával. Legutóbb talán kevesebbet számoltam. Aha! És a két új biztonsági őr, akik fejenként egy-egy szekrény, majdnem nem láttam meg őket! - Nos?

- Sajnálom, de nem látom a nevét a listán. - válaszolja a szeplős tizenéves srác és félve a biztonsági őrökre pillant, miközben rá se nézett a monitorára. - Elnézést de... - tolja le a sisakomat a pultról - Ha kérhetném, távozzon.

- Oh! - emelem fel a fejem és pislogok szépen a srácra, miközben a sisakkal a kezemben ott állok. - Nem néznéd meg még egyszer? A kedvemért?

- Sa...sajnálom, kisasszony, de... - még be sem fejezte a mondatot, mikor a két izom pacsirta mellém ért és apró köhintéssel jelezték ottlétüket. - kérem távozzon!

- Hát jó! - fogtam rá szorosabban a sisakra és fordítottam hátat nekik, de az utolsó pillanatban hallottam meg a lift csilingelő hangját. - Vagy mégsem! - húztam fél mosolyra a szám, és a következő pillanatban a lift ajtajában álltam a benn tartózkodók legnagyobb rémületére. Sajnos a bukóm a levegőben maradt és mikor magától ott lebegett egy másodpercet, az emberek felsikítottak. - Bocsika, helyet kérek! - dulakodtam be és nyomtam meg egy számot a kijelzőn. Azok a biztonsági őrök, hiába futottak felém, mégiscsak több méter választott el minket, mire odaértek már csak a tenyerük csapódása keltett visszhangot a liftben, ami megindult felfelé. Hogy az egész lift üvegből volt, azt hiszem, ezt a legjobban csak én tudom kihasználni.

Néhány idősebb nő a szája elé kapta kezét, miközben végig nézett rajtam. Jót mosolyogtam rajtuk, főleg azon, hogy a huszadik emeleten megállt a lift és nyitott ajtókkal úgy is maradt, miközben már hat biztonsági őr rohant felém. Az emberek pánikba estek, kirohantak, megakadályozva az őrök sietését felém, én pedig, kissé tartva az ötlettől magam alá néztem és egy emelettel már lentebb is kerültem.

Az emberek meghőkölve álltak körülöttem, és kétségbe esetten léptek arrébb, míg én előre haladtam, keresve a legközelebb kamerát.

- Helló! - integettem bele vigyorogva - Nick Furyt keresem, azt mondta felvihetem neki a pizzát! - nézek rá üres kezeimre. - Hopp! Tudtam valamit otthagytam.

- Azonnal tegye fel a kezét a feje fölé! - rontottak rám újra a fegyveresek, az élükön azzal a sráccal, aki elsőnek is úgy fogta rám az a puskát, mintha az élete múlna rajta. Rumlow, azt hiszem így hívták,és eléggé zord külseje volt, még zordabb tekintettel.

- Oh, ne már! - emelem fel megadóan a kezeimet és a bilincs már csattan is, majd erősen kitekerve a kezem hátra a földre taszítanak és hozzá bilincselik a másik kezemet is. - Most ez komoly? - nézek fel a srácra - Nem ismersz meg?

- De! - válaszolja torok hanggal - Pontosan tudom mi vagy!

- Ez nem szép tőled! - állítanak fel a karomnál fogva ketten és állítanak elé. - Rumlow, ugye? Nos, idefigyelj! - sóhajtok nagyot, majd már szabad kézzel fogok rá a puska csövére és egy mozdulattal veszem ki a kezéből, majd néhány mozdulattal később a fegyver darabokban hever a lábaim alatt. Az összes katona azonnal engem vesz célba, hangosan egymás után élesítve a fegyvereket, kik hitetlen, kik rémült arccal. - Tudod, hogy nem bántalak! Én csak Furyval akarok beszélni, ennyi. De ha közelebb jössz, tényleg lelőlek.

- Azt hiszem, arra nem lesz szükség! Fiúk le a fegyvert. - szólal meg jobbra tőlem egy női hang, majd mikor az irányába fordulok, Romanoff ügynökkel találom szembe magam. - Nem szólok még egyszer srácok!

- Hát jó! Fegyvert le. adja ki a parancsot Rumlow is, mire mindneki lereszti a fegyverét.

Hát ez necces volt. -  fújom ki a benn tartott levegőt hangosan, majd egy pislogásnyi idő múltán közvetlen ott állok a nő előtt és a kezemet nyújtom felé. - Üdv! Irys Roth!

Romanoff lassan mögém néz, majd rám és újra arra a pontra ahol az előbb álltam. Jót nevet magában a legvégén.

- Gyere utánam! - fordul el tőlem, anélkül, hogy megfogná a kezem és elindul egy folyosón. - Tehát rólad beszélt Nick.

- Tudhatnám, mégis mit? - kérdezek rá, mire a lány halkan felnevet.

- Mindent! - fordul félig hátra hozzám, miközben halad előre, majd egy újabb forduló után felfedezem, hogy öt lift rendszer van az épületben. - Mire vagy még képes? Erős vagy? Gondolatolvasó?

- Csak ugrálok. Ennyi - rántom a vállam és folytatnám a beszélgetést, mikor az egyik lift ajtaja kinyílik előttünk.

Természetesen, mit mást várva az élet iróniájától éppen abból szállt ki a kissé feldúlt Steve Rogers és mögötte közvetlen Fury. Látni lehet a kettejük között kialakult feszültséget, és úgy hiszem a megjelenésem csak rontott a helyzeten. Rogersen az egyenruhája volt, hátára szíjazva a pajzsát lépett elém és kimondottan haragos szemekkel nézett le rám, míg Fury ugyanolyan öltözetben volt, mint előző nap. bővíthetne a ruhatárán néha.

- Téged keresnek Nick. - lép el előlem Natasha, majd hátra sem fordulva tovább folytatja az útját. - Szia kenguru.

Mindketten kissé ledöbbennek jelenlétem láttán, de leginkább Rogers az, aki csodálkozva néz végig rajtam. Biztosan nem érti, mit keresek itt, hiszen tegnap csak ketten beszéltük meg ezt a találkát Furyvel.

- Miss Roth! - lép előre Fury, kikerülve a még mindig feltűnően engem néző kapitányt. - Nem vártam ilyen hamar. - a mondat végén az órájára pillant, jól látom a kijelzőn a visszaszámlálást jelző adatokat, miszerint még volna tizenkét percem.

- Sajnálom, de azt hittem, fél óra nem kötelező megjelenés, hanem határidő. - válaszolok vissza, majd a már sokkal nyugodtabb kapitány felé fordulok. - Be sem mutat neki? Ha már legutóbb olyan balfék voltam, hogy meg sem ismertem.

- Elnézést! - lép felém azonnal Rogers kinyújtott kézzel - Steve Rogers.

- Azt pontosan tudom. - nevetek fel halkan, és megrázom a kezét. Erős mégis puha tapintású marka van. - Érdekes! - fordítom meg a kezét és most a kézfejét tanulmányozom. - Olvastam önről és a kísérletéről, de azt hiszem, eddig a pillanatig nem hittem el, hogy tényleg van ilyen. - mikor felnézek kék szemei csillognak - Alig harminc, százkilencven centi kilencvenkét kiló, negyven hatos láb, szőke haj, kék szem. Olyan negyed órába telne, mire végre sikerülne kigáncsolnom, és másfél napba mire maga feladná a harcot. Én hamarabb. - engedem el és hátrébb lépek tőle. - Bocs, rossz szokás! Kielemzem a lehetséges ellenfeleket és támadási stratégiát készítek ellenük - nevetem el magam, mire ő is elenged egy kis mosolyt.

- Kilencven három, ha jól emlékszem. - javít ki már sokkal oldottabb hangulatban.

- És kilencvenhat év! - teszem hozzá - Ahhoz képest jól tartja magát, hogy a nagyapám lehetne, uram!

- Khm! - köszörüli meg a torkát feltűnően hangosan Fury én pedig észbe kapok. - Szóval, akkor?

- Szóval akkor igen! - húzom ki magam és nyelek nagyot. - Veszteni valóm nincs, ugye?

- Elnézést, de ez most azt jelenti, hogy bővült a csapat, uram? - intézi a kérdést a kapitány Furynak.

- Méghozzá egy igen kivételes ember társaságában. - néznek mindketten rám, én pedig melegséget érzek szétáradni az arcomon. Persze, hogy most kellett összefonva lennie a hajamnak. - Nos, miss Roth, habár a tegnapi akcióról lemaradt, remélhetőleg hamarosan megtapasztaljuk, miben létét képességének.

- Oh, azt most is megtapasztalhatja, uram. - Nyúltam a zsebembe a telefonért - Ezt vissza is adnám. Az adataim rajta vannak, bár azt maga már biztosan tudja. Holnap nyolcra jövök. - Kissé szét húztam a cipzárt a kabáton, majd visszanéztem Rogersre. - Kapitány! - biccentettem neki, majd mosollyal az arcomon tűntem el a szeme láttára.

A recepción értem földet két egész másodperc elteltével, majd mintha mi sem történt volna felvettem a földről a sisakot és kiléptem az épületből.

Ahogy kiértem a járdára, azonnal égni kezdett a hátam a kíváncsi tekintetektől és igazam lett.

Felnézve az emeletre, ahol az előbb voltam a lesokkolt kapitány nézett vissza rám, kissé eltátott szájjal, mellette pedig Fury rosszallóan rázza a fejét. Hatalmas vigyor keretében intettem fel nekik, majd felvettem a sisakot és elindultam a motorral hazafelé.

Sosem fogom elfelejteni azt az arckifejezést és biztos vagyok benne, hogy hosszú ideig így fog reagálni rám mindenki.